2018.10.16., kedd
2 perc

Sok kellemetlenségtől óvhat meg minket a Facebook a még tesztelés alatt álló “Unsend Message” gomb.

A funkciót egy hongkongi felhasználó fedezte fel androidos alkalmazásában, majd a Twitteren közzé is tette. A képernyőfotó később kiegészült azzal az infóval is, hogy az üzenetek csak egy bizonyos ideig vonhatóak vissza, azaz ha néhány órával később próbálkoznál, már nem lesz lehetőséged a törlésre.

Lefülelték, hogy a Facebook

Az időkorlát mindenképpen hasznosnak tűnik: így valószínűleg az arra egyébként hajlamosabbak nem érzik majd magukénak a privilégiumot, mely szerint bármit mondhatnak és írhatnak következmények nélkül, a bizonyítékokat úgyis eltűntethetik később. A lényeg sokkal inkább az lehet, hogy a hirtelen megbánt, esetleg elgépelt, hibás üzenetek korrigálhatóak legyenek, visszaélni azonban nem lehet a gombbal - és ez mindenképpen pozitív.

A funkció érkezése egyébként várható volt, hiszen áprilisban elég nagy port kavart, amikor kiderült, hogy Mark Zuckerberg, illetve több Facebook-os felsővezető privát üzenetei is törlésre kerültek - a felháborodás oka érthető volt, hiszen ez a lehetőség nem elérhető az “egyszerű” felhasználók számára.

Már a WhatsApp és az Instagram is rendelkezik hasonló opcióval - mivel mindkettő a Facebook-hoz tartozik - nem meglepő, hogy a Messengerben is elérhetővé válik.

 

UPDATE (2018.11.07): Közben már az is kiderült, hogy egészen pontosan 10 percünk lesz meggondolni magunkat - ennyi ideig törölhetjük a rossz helyre ment, vagy kínosnak tűnő üzeneteinket a hamarosan érkező újítással. Nem túl sok, viszontpontosan elégnek kell lennie, illetve a Gmail hasonló funkciójával összehasonlítva - ahol csak 7 másopderc áll rendelkezésünkre - a világ minden ideje a miénk. :)

Forrás: Search Engine Journal