info tipp 2020.10.02., péntek
1 perc

Korábbi #marketingszótár bejegyzésünkben már írtunk a retargetingről, most pedig a remarketing a soros.

A két kifejezés hasonló, de nem ugyanaz. Közös tulajdonságuk, hogy mindkettővel olyan felhasználókat érhetsz el, akik korábban már valamiféle interakcióba kerültek márkáddal.  A remarketing során ezeket a vásárlókat e-mailek segítségével célozhatod meg, azaz itt elsősorban a korábbi ügyfeleken van a hangsúly. A remarketingnek tehát a CRM rendszerek és ügyfél adatbázisok, míg a retargetingnek a honlapokba illesztett követőkódok az alapjai. Amikor egy e-mailt kapsz azzal kapcsolatban, hogy hosszabbíts meg egy szolgáltatást, az tipikus példája a remarketingnek. 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Korábbi #marketingszótár bejegyzésünkben már írtunk a retargetingről, most pedig a ???????????????????????????????????????????? a soros. ???? A két kifejezés hasonló, de nem ugyanaz. ???? Közös tulajdonságuk, hogy mindkettővel olyan felhasználókat érhetsz el, akik korábban már valamiféle interakcióba kerültek márkáddal. ????️ A remarketing során ezeket a vásárlókat e-mailek segítségével célozhatod meg, azaz itt elsősorban a korábbi ügyfeleken van a hangsúly. ???? A remarketingnek tehát a CRM rendszerek és ügyfél adatbázisok, míg a retargetingnek a honlapokba illesztett követőkódok az alapjai. Amikor egy e-mailt kapsz azzal kapcsolatban, hogy hosszabbíts meg egy szolgáltatást, az tipikus példája a remarketingnek. ???? Előnyei: ✅ A felhasználó már ismeri márkádat ✅ Alacsony költségek ✅ Személyre szabható tartalom ✅ Hosszú távú stratégia Mire figyelj? ???? Gondolkodj a felhasználó fejével! ???? Készíts értékes, egyedi ajánlatot! ???? Használj CTA-t az e-mailben! ???? Legyél lényegre törő! ???? Ügyelj a vizuális elemekre! ???? Figyelj az e-mailek gyakoriságára! ⚙️ Az utóbbi időben egyre inkább elmosódik a határvonal a remarketing és a retargeting jelentése között. Ma már könnyen alkalmazhatod a remarketinget a Facebook és a Google Ads segítségével is. Szoktad használni ezt az eszközt? ???? ???? ???? ???? ????????????????????????, ???????????????????????????????????????????????????????? ➡️ @interword.hu #interword #marketing #marketingügynökség #onlinemarketing #közösségimédia #digitálismarketing #magyarmarketing #remarketing #retargeting #marketingtipp #marketingtippek #vallakozas #vallalkozasfejlesztes #vallalkozastipp

A post shared by Interword Web & Social (@interword.hu) on

Előnyei:
  •  A felhasználó már ismeri márkádat
  • Alacsony költségek
  • Személyre szabható tartalom
  • Hosszú távú stratégia
Mire figyelj?
  • Gondolkodj a felhasználó fejével!
  • Készíts értékes, egyedi ajánlatot!
  • Használj CTA-t az e-mailben!
  • Legyél lényegre törő!
  • Ügyelj a vizuális elemekre!
  • Figyelj az e-mailek gyakoriságára!

Az utóbbi időben egyre inkább elmosódik a határvonal a remarketing és a retargeting jelentése között. Ma már könnyen alkalmazhatod a remarketinget a Facebook és a Google Ads segítségével is.