2019.03.14., csütörtök
3 perc

A CNN 2011 óta küzd azért, hogy felhívja a figyelmet a modern kori rabszolgaságra, az áruba bocsátott emberi sorsokra - mert naiv dolog lenne azt hinni, hogy a rabszolgatartás már csak a múltat idéző filmekben van jelen. Sajnos nagyon is valós ma, 2019-ben is.

Március 14-e a #MyFreedomDay, mely arra buzdít, hogy mondd el, mitől érzed magad szabadnak. Több iskolai projekt is megragadta a témát világszerte, melyeknek megvalósítását már láthatjuk is a közösségi médiában:


A cél, hogy a fiatalok is értsék és érezzék a problémát, ott legyen bennük a tettvágy, hogy valamilyen formában segítsenek megoldani. Illetve szó se róla, általuk felnőttként is egészen új megvilágításból ismerhetjük meg korunk egyik legnyomasztóbb problémáját.  


A szabadság az egyik legelemibb, legalapvetőbb emberi jog - illetve az kellene, hogy legyen, ám a rabszolgaság  a világ több pontján, rengeteg formában van jelen még ma is. A CNN #MyFreedomDay kampánya azért is nagyon jó, mert egyszerűen ráébreszt: rengeteg alapvető, természetesnek tűnő mindennapi tevékenység van, mely azt jelzi: szabadok, és ezért nagyon szerencsések vagyunk. Ezen kívül fontos párbeszédeket nyit annak érdekében, hogy felfedje, mivel szállhatunk be mi magunk is a rabszolgaság elleni harcba.

A figyelemfelhívás például egy olyan alapvető lépés, melyet valójában bárki megtehet - és meg is kell, hogy tegyen. Emellett számos projekt indult el a világban a rabszolgasorsra jutott gyermekek és felnőttek segítése érdekében. Ilyen a CNN Freedom Project is, melyről itt olvashatsz (angol nyelven).

A kezdeményezés mögé szinte az egész sztárvilág beállt, itt megnézheted, mitől érzi magát szabadnak például Melissa McCarthy, vagy Harrison Ford: