info tipp 2020.09.11., péntek
1 perc

Ahogy már megszokhattuk, a Facebook informatikusai folyamatos fejlesztésekkel igyekeznek még nagyobb felhasználói élményt nyújtani követőiknek. Ezúttal újabb kapcsolatot terveznek a két nagy közösségi média platform között.

Mit kell tudnunk az integráció következő lépéséről?

Az új funkcióról először @ec_wife nevű Twitter felhasználó írt bejegyzést, melyet nem sokkal rá a social media nagyjai közül Matt Navarra erősített meg.

 

A tesztelésbe bevont személyek nem csak a Facebookra posztolt, de az ismerőseik Instagramon közzétett napi storyjait is láthatják. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy az Instagramozókat próbálják ösztönözni a két felület párhuzamos használatára, főként a 24 órás történetek esetében. Az új funkció valószínűleg ezt a vonalat kívánja erősíteni – egyelőre a felhasználók szűk körében!

Ahhoz, hogy meg tudd különböztetni az eredeti megosztás helyét, a történetek bal felső sarkában a már jól megszokott színek jelentik majd a különböző alkalmazásokat. Így tehát ha egy Instagramon követett személy posztol storyt, rózsaszín kört látsz a kék helyén.

Forrás: @ec_wife

Az előzetes pánikhangulatot megelőzve azonnal tisztázták a fejlesztés adatvédelmi feltételeit: a storyjaid csak annak jelennek meg Facebookon, aki követ Téged az Instagramon is! Természetesen az éles verzióban olyan beállítási lehetőséget is kínálnak majd, hogy senki ne láthassa a történetedet Facebookon, így kizárólag az Instagram felületén tarthatod azokat!

Záró gondolat

Arról még sajnos nincs információ, hogy mikorra vezetik be a felhasználók szélesebb körében ezt az újdonságot, de mi már kíváncsian várjuk, hogyan változtatja majd meg a storyzási szokásokat!

Forrás: Facebook and Instagram testing new feature to cross-post stories to both apps