info tipp 2020.09.04., péntek
3 perc

Influencer marketing blogsorozatunk utolsó részében a legfontosabb jogi tényezőkbe nyerhetsz bepillantást. Mutatjuk mire figyelj a szerződéskötés során, hogy elkerüld a szabályszegéseket!

Magyarországi szabályozások

A véleményvezér marketing még viszonylag friss trendnek mondható, legalábbis ami az online világot illeti. Ennek értelmében a jogi szabályok még finomítás alatt állnak. Jelenleg Magyarországon a Gazdasági Versenyhivatal által összeállított irányelvek tekinthetők mérvadónak. Érdemes alaposan szabályozni az együttműködés pontos részleteit minden szerződésben, hiszen a partner megállapodás bármely tagja felelősségre vonható, nem csak az influencer. 

A GVH megfogalmazása szerint az első alapvető pont, hogy a felhasználók számára egyértelművé kell tenni az influencer és a márka közötti gazdasági érdekeltséget, azaz üzleti kapcsolatot. Tehát a lényeg, hogy a fogyasztóknak a bejegyzésre rápillantva egyből fel kell tudni ismernie a reklámnak minősülő tartalmakat. Ennek elmulasztása a fogyasztók megtévesztése, ami pedig jogszabályi előírásba ütközik. 

@ramona_kiss

Influencer marketing “jogszabály tipplista”

A Gazdasági Versenyhivatal ajánlása szerint az alábbi tanácsokat, mindenképpen javasolt megfogadni és észben tartani akár megbízó, ügynökség vagy influencer vagy:
  • Készíts könnyen értelmezhető és egyszerű tartalmakat!
  • Történjen utalás az üzleti kapcsolatra minden posztnál! A névjegy, bió és impresszum részek tökéletesek az együttműködéssel kapcsolatos további  információk elhelyezésére.(pl. kuponkód, nyereményjáték szabályzat stb.)
  • Jelöld egyértelműen a hirdetést
  • Tartsd észben, hogy az egyes social media platformok eltérnek egymástól. Facebookon és Instagramon például első ránézésre csak pár sort láthatnak a követők keresés vagy kattintás nélkül, így helyezd oda a megjelölést (“Hirdetés”, “Reklám”,” ...támogatta”, “Szponzorált tartalom”)!

@emcybeauty

  • Tüntesd fel a márkanevet, illetve a logót a bejegyzéseiden!
  • Az Instagram esetében helyezd el a megfelelő hashtageket (“#Reklám”, “#Hirdetés”, “#Szponzoralttartalom”) a többi címke elé, a felsorolás legelejére!

Mit ne csinálj?

  • Ha csak a cégnév vagy a logó kerül feltüntetésre, az nem egyértelmű, hogy üzleti kapcsolatról van szó.
  • Kerüld a nem egyértelmű megfogalmazásokat!
  • Ne használd a #köszönöm, #partner, #promóció kifejezéseket, hiszen ezek jelentése nem nyilvánvaló.
  • A hashtageket, üzleti kapcsolatra vonatkozó szövegeket, nem helyezheted el lábjegyzetben, hiperhivatkozásban, vagy olyan szövegrészben, amit a felhasználók valószínűleg nem olvasnak el

Hogyan hirdethetsz meg egy influence posztot az Instagramon?

Ha együttműködésben állsz egy véleményvezérrel, felmerülhetett már benned a kérdés, hogy lehetőség van-e arra, hogy meghirdesd saját fiókoddal az influencer posztját. Eláruljuk, hogyan teheted meg mindezt! Az első lépés, hogy az influencer lehetővé tegye üzleti partnerei számára, hogy hirdetésként felhasználják bejegyzését. Ezt a poszt készítés során a "Speciális beállítások" pontban teheti meg, amennyiben jóváhagyott üzleti partnerek az Instán! Ezután megbízóként látni fogod a posztot a Hirdetéskezelőben, a "Meglévő bejegyzések" alatt. Nincs más dolgod, mint kiválasztani, hogy hírfolyamban vagy történetben szeretnéd népszerűsíteni az együttműködést! További infókat itt olvashatsz!

Hogyan hirdethetsz meg egy influencer posztot a Facebookon?

Az Instagramhoz hasonlóan elsőként ez esetben is a véleményvezérnek kell engedélyeznie, hogy partnere kiemelhesse bejegyzését. Egy-egy márkához kapcsolódó tartalmú bejegyzés esetében az "Üzleti partnerek kiemelhetik ezt a bejegyzést" opciót kell választani! Fontos, hogy ez akkor működik ha az influencer a "Támogató megjelölése" funkcióval tette közzé a posztot! Erről bővebben itt olvashatsz!

Záró gondolat

Ha influencer marketing kampány bevezetésén gondolkodsz, azt ajánljuk, hogy tájékozódj figyelmesen a jogi tényezőkről! Fektess nagy hangsúlyt a szerződésre, minimalizálva ezzel a későbbiekben esetlegesen felmerülő bonyodalmakat!

Források:
Utolsó módosítás2020. 09. 04.