2018.03.12., hétfő
3 perc

A hashtagek, azaz kettőskeresztek (#) mára megkerülhetetlenné váltak - szinte nincs olyan felhasználó a közösségi médiában, aki ne tudna róluk legalább egy kicsit, pontosabban „ezt, azt”.

Azonban amíg a privát profiloknál bőven elég lehet a felületes tudás, addig vállalkozásod oldala muszáj, hogy a legprofibb színben tündököljön a #frappáns, #egyedi és #figyelemfelkeltő címkék használatával. 

A jelölés már 2007 óta működik, nálunk azonban csak az utóbbi években vált divatossá és a cégek többsége mostanában kezdte el felismerni az egyedien jelölt tartalmakban lévő üzleti lehetőséget – mert ez bizony egy olyan egyedi kódrendszer, amit ha valaki helyesen és következetesen használ, ugrásszerűen nőhet a követői száma, ezzel együtt az ügyfélköre, ami természetesen a későbbi profitra is ugyanilyen pozitív hatással lesz – szó szerint is kifizetődő tehát jól használni.

Öt hiba, amit semmiképp ne kövess el:

  • Elcsépelt szavak, közhelyek 
    Jelszó az egyediség! Az emberek imádják a frappáns tartalmakat, ezért találj ki egy speciális, hozzád köthető, saját hashtaget, és egyébként is kerüld az olyanokat, ami több ezer másik találatot is kihoz: a sok tartalom között elveszik a te mondanivalód…
     
  • Túlzás 
    A túl sok egymást követő szimbólum és szöveg se nem elegáns, se nem felhasználóbarát, és pont az ellenkező hatást érheted el vele – nem fognak komolyan venni. Kutatások szerint nagyjából 10 hashtag az, amit elbír egy poszt, úgyhogy ne élj vissza velük, ne lépd túl az ingerküszöböt.
     
  • Felhasználók félrevezetése 
    Ne használj olyan címkéket, melyek nem kapcsolódnak relevánsan az általad létrehozott tartalomhoz, például, ha autókat árulsz, és egy téli képet teszel ki valamelyik új modelledről a friss havon csúszkálva, ne használd, hogy #snowboarding, csak mert jópofa szeretnél lenni… Nem leszel.
     
  • #olyanhosszuaszoveghogynemleheterteni 
    A hashtag nem egy szöveg, hanem szó, jobb esetben szókapcsolat, rövidítés, nem a novellák helye. Törekedj a tömörségre, érthetőségre, senkinek nincs kedve „kódfejteni” a címkézéseket. Tovább fognak lapozni.
     
  • Csak magyar szavak 
    Pedig hát a felhasználók nagy része beszéli az angolt… Gondolj rájuk is, illetve arra, hogy sok kampány és kulcsszó idegen nyelven megfogalmazva több felhasználóhoz jut el, és esetleg még jobban is néz ki – megéri nemzetközinek lenni!


Akik jól használják

Magyar viszonylatban is sok a jó példa, a toplistás felhasználók a magyar hashtageket szinte minden esetben angolra is lefordítják, vagy néha egyáltalán nem is vesződnek magyar változattal, elvégre az Instagram és a Twitter is (csak, hogy az igazán „hashtag-barát” oldalakat említsük) olyan platform, ahol a felhasználókat bátran lehet idegen nyelven (is) megszólítani. Az általános formátumok használata mellett, kivétel nélkül minden posztjuknál szerepel a saját nevük, akár egyedi jelmondatuk, hitvallásuk hashtag változata, illetve nem esnek át a ló másik oldalára, tartják magukat a „tízes szabályhoz”, (esetleg kicsit átlépve azt) és megfelelő időközönként hashtag kampányokat is indítanak, hogy aktivizálják a követőiket. 

Itt csekkolhatod őket:


All in all

Szóval jó, ha üzleti oldalainkon félig beállunk a sorba, és követünk egyfajta szabályrendszert, félig azonban ki is lóghatunk onnan, mert egy-egy jól eltalált kifejezésmód aranyat, adott esetben magas nézettségszámot és elégedett követőket ér.

Összegzésül tehát itt a jó tanácsok követendő listája: mindig legyen két-három megszokott hashtag, amit minden posztod alá kiírsz, légy rövid és lényegre törő – de maradj kreatív. Szánj időt arra, hogy ötleteket ellenőrizz és kutass, használd az erre való alkalmazásokat (pl.: hashatit.com), nézz körül az Instagramon, gyűjts inspirációt abból, hogy mások mit használnak, járj utána, hogy mi a trendi és miből van túl sok. Végezetül pedig légy releváns és maradj hiteles – ha ezeket betartod, hamar népszerű leszel és garantáltan profitálsz a hasthag-őrület okos felhasználásával.