2018.10.10., szerda
3 perc

Az internet egyik őslakója a Google, mely idén szeptembertől már huszadik éve válaszolja meg kérdéseinket.

Talán van olyan, aki még emlékszik arra, hogy a kezdeti időkben csupán egy címjegyzékként szolgált a más webhelyeket keresők számára, így azzal dobálózni, hogy óriási fejlődésen ment keresztül az eltelt idő alatt, talán még sértően is hangzana. Nemcsak hogy fejlődött, hanem a világ első számú keresőjévé lépett elő, és ma már a piac (minden értelemben, és a legtöbb iparágban) is lelkesen (vagy kevésbé lelkesen, viszont nem tehet mást) követi a változásait, algoritmus frissítéseit, trendjeit. Ezekből szemezgettünk most.

A felhasználók nagy általánosságba véve csodaeszközként tekintenek a keresőre, azaz mindent meg szeretnének tudni és kapni tőle: időzónák, használtautók, mikrorészecskék fizikája, paradicsom tápanyagtartalma stb., a sor olyan, mint néhány függvény határértéke: szóval a végtelenbe tart. És nem csak a válaszokat várják el, hanem még egy dolgot, ami nélkül szinte el is hanyagolható, hogy valójában megkapták-e: ez pedig a gyorsaság. És a Google azért nem is muzsikál olyan rosszul, ami az adott kritériumokat illeti.

Az utóbbi időben a vásárlások is előtérbe kerültek, egy USA-ban készült felmérés szerint az emberek 84%-a vesz valamit az interneten keresztül (éppen most is) legalább 6 féle kategóriában (igen, éppen most is). A vásárlók kíváncsiabbak, követelőzőbbek és türelmetlenebbek, mint eddig valaha.

Ma már a legkisebb, szinte jelentéktelennek tűnő dolgokra is rákeres a többség, pusztán csak azért, mert megtehetik. A kérdésükre a válasz szinte biztos, hogy ott van a neten, a Google pedig tizedmásodpercek alatt elő is bányássza. Azonban nem csak konkrét érdeklődések esetén vált társsá a keresőóriás - akkor is mellettünk van, amikor még mi magunk sem tudjuk, mire van szükségünk van, csupán ötletek és inspirációk után kutatunk. Egyre nagyobb számban fedezünk fel új lehetőségeket, márkákat és üzleteket a Google-nek köszönhetően. Ha pedig már vásárlásról van szó, a fokozódó türelmetlenség, és “most azonnal” érzését az is jól mutatja, hogy a “jelenleg nyitva” kulcsszavas keresések 300%-kal nőttek az elmúlt három év során.

Google 20 éves fejlődése

Ha megbízható tanácsra van szükségünk, általában barátainkhoz, családunkhoz fordulunk, de legalábbis olyas valakihez, aki megért minket - ez a sor mára kibővült a Google-vel is. A valamilyen személyes tanácsra vonatkozó kulcsszavas keresések 80%-kal nőttek (mobileszközről) az elmúlt három év során. A kereső nagy nyertese annak az alapvető emberi igénynek, hogy mindenből a legjobbat szeretnénk magunknak (ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy minőségben a legjobb, de igényeinknek a legmegfelelőbb). A “legjobb” pedig ebben a vonatkozásban igencsak relatív, a Google pedig a személyre szabott “legjobb” keresések királyává lépett elő.

A keresési trendek tehát óriási változásokon mentek keresztül - és fognak továbbra is a következő években, nem is kérdés. Ez pedig alaposan feladja a leckét az eladók számára (ez alatt értünk bárkit, akinek van mivel kereskednie, legyen az tárgy, szolgáltatás, vagy eszme), hiszen mindig egy lépéssel a vásárlók előtt kell majd járniuk - ez pedig a gyors és sokszor kiszámíthatatlan változások miatt minden, csak nem egyszerű.

Egy dolog biztos: aki tudja, hogy mi a közös a felhasználókban, függetlenül attól, hogy honnan keresnek és milyen témában, az jóval előrébb lesz, mint a versenytársak. Ez az egy dolog pedig nem más, mint a tény, hogy aki keres, annak segítségre van szüksége. És szeretné, hogy ott legyenek mellette minden lépésnél, amit tesz, illetve megkapja, amit szeretne, amilyen gyorsan csak lehet. Aki megérti ezt, annak hosszú távon biztosan meglesz a jutalma.

 

Forrás: Think with Google