info tipp 2023.01.10., kedd
3 perc

Adam Mosseri, az Instagram vezetője elmondta három részből álló elképzelését az Instagram 2023-as fejlődéséről, továbbá felsorolta a jövőre vonatkozó legfontosabb célokat, amelyek a tartalomterjesztés és az új kapcsolatok kialakítására összpontosítanak.

2022 év elején azt mondta, hogy az Insta prioritásai közé tartozik majd a videós tartalom, az üzenetküldés, az átláthatóság és az ellenőrzés, valamint az alkotók megélhetése.

Mosseri úgy gondolja, hogy az Instagram sokat haladt ezekben a célokban, de elismeri, hogy volt néhány ballépés.

Kétség sem fér hozzá, hogy Mosseri a nyáron elindított teljes képernyős újratervezésre utal, amely olyan nagy visszhangot váltott ki, hogy visszatértek a régi felülethez.

Ahogy a vállalat 2023 felé tekint, Mosseri víziója az előttünk álló évre az emberek összehozásáról szól azokon a dolgokon keresztül, amelyeket szeretnek.

  • A kreativitás ösztönzése 
  • Új dolgok felfedezése 
  • Kapcsolatok fellendítése.

Az Insta tavaly új mérföldkövet lépett át, elérte a kétmilliárd havi aktív felhasználót. Ez azt jelenti, hogy a vállalatnak még nagyobb felelősséget kell vállalnia.

 

 

1. Központban a kreativitás

Az Instagram mindig összehozza az embereket a közös érdeklődéseiken keresztül, ami egy olyan dolog, ami soha nem fog változni. Bár az Insta módszerei változhatnak a technológia fejlődésével, az alapkoncepció - miszerint az embereket a közös érdeklődési körök hozzák össze - nem fog.

Visszagondolva azokra az időkre, amikor az Instagram a kreatív lehetőségeiről, "azokról a csodálatos fotószűrőkről és őrült keretekről" vált híressé, Mosseri szerint az Instagram központjában az inspiráció és a kreativitás lesz 2023-ban.

2. Új dolgok felfedezése

Az Insta segíti a felhasználókat hozzájutni a friss és érdekes tartalmakhoz. A közösségi média óriás terve - miszerint nagyobb hangsúlyt fektet a videókra - egy már közismert dolog. Mosseri mégis megerősíti, hogy a vállalat elkötelezett amellett, hogy segítsen az embereknek képeket, tartalmakat találni olyan emberektől, akiket nem követnek.

"Az Instagramnak olyan helynek kell lennie, ahová akárhányszor csak fellépsz, csodálatos dolgokat fedezel fel" - mondja Mosseri.

3. Pezsgő kapcsolatok

Az Insta a felhasználók közötti kapcsolatokat szeretné fellendíteni az alkalmazáson keresztül. A vállalat azt tervezi, hogy arra a szempontra összpontosít, hogy kitűnjön a többi közösségi médiaplatform közül, és a passzív fogyasztás helyett interaktív, beszélgetést indító élményeket népszerűsítsen.

+1 Az alkotók nem elégedettek az Insta állapotával

Az Instagramra idén még sok munka vár a tartalomgyártókkal kapcsolatban. A bejelentése alatti kommentekből kiderül, hogy a felhasználók nem elégedettek azzal, ahogy az algoritmus a tartalmakat elosztja. Az alkotók szerint a növekedésük megállt, nem tudnak új közönséget elérni, bármennyire is próbálnak alkalmazkodni az Insta új videós irányához. 

Másrészt a hétköznapi felhasználók nem látnak eleget azokból a tartalmakból, amelyekért az Instagramra járnak. Arra panaszkodnak, hogy több tartalmat látnak ismeretlen emberektől, mint a barátaiktól és a családtagjaiktól.

Az Instagramnak gyorsan kell cselekednie, hogy orvosolja ezeket a problémákat, mielőtt az emberek megtalálják az igényeiknek megfelelő alternatívát.

Forrás: Instagram Chief Lists Top 3 Priorities For 2023