2018.11.08., csütörtök
5 perc

Az év egyik legjobban várt ünnepére a marketing világában is érdemes jól felkészülni. Ideális esetben már régen túl vagy a stratégia összeállításán így november közepe táján, de ha még nem gondoltad át, nem késő most sem elkezdeni - mutatunk néhány apró tippet, amivel a céged számára is boldog lesz a karácsony!

Tény, hogy néhányan már nyáron hozzálátnak az ötleteléshez és kész haditervvel várják a decembert, esetleg már más, nagyobb forgalmúnak számító eseményeken is próbálgatják a lehetőségeket (pl.: iskolakezdés, halloween). Az ünnep jelentősen megdobja az eladásokat, viszont nem jelenti azt, hogy bármi és bárhogyan lenyomható az emberek torkán. Fontos kitűnni, hiszen annyi inger és információ éri majd a vásárlókat, hogy nem árt valami extrát villantani annak érdekében, hogy Te küldhesd nekik a vásárlást visszaigazoló számlát.

Egy felmérés szerint a vásárlók 49%-a már novemberben elkezdi a karácsonyi vásárlást, érdemes lehet tehát megnyomni ezt a hónapot marketing szempontból. Az sem mellékes, hogy 52%-uk elsősorban a telefonját használja, azaz a nem mobilbarát weboldalak egyből elhasalnak, és bizonyos témák esetében egy mobil applikáció fejlesztése sem rossz ötlet, ha felpörgetnéd az eladásokat. Emellett a vásárlók 39%-a előnyben részesíti az újdonságokat, azaz nem rest váltani és kipróbálni egy másik, újabb márkát, illetve a telefonos vásárlást időmegtakarításnak is tekintik. Ezek tudatában nem kérdés, hogy aki felismeri a mobilos alkalmazások, illetve, mobiltelefonokra optimalizált lehetőségek fontosságát (pl.:mobilos fizetési lehetőség) óriási helyzeti előnybe kerül a konkurenciával szemben.

A közösségi média vezeti az online marketing toplistáját, ezeken a platformokon rengeteget tehetsz márkád, céged sikeréért. Először is nézd át alaposan az oldalt, minden legyen friss és naprakész, mert jóval több látogató érkezik majd, mint az év bármely szakában.

  • Adj karácsonyi design-t a Facebook borítóképednek, illetve nyugodtan pakolj fel egy helyes kis Mikulás-sapkát a profilképedre (ami általában a céged logója). Ezt az adventi időszakban akár többször is cserélheted.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Ho-ho-ho-hóóóó! #interword #advent #veszprem #karácsony #christmastime #christmasdesign

interword (@interword.hu) által megosztott bejegyzés,

  • Használj karácsonyi filtereket, kereteket - persze csak módjával, legyen íve az újításoknak, ne menjen át giccspartiba az ünnepi készülődés.
  • Találj ki ötletes nyereményjátékokat, viszont figyelj a szabályok betartására! Rondapulcsis és mézecskalácsos képfeltöltés mehet, tag-eltetni azt,  hogy kivel nézed idén a Reszkessetek betörők-et nem. (Nyereményjáték szabályzatról korábban itt írtunk részletesen)
  • Engedj bepillantást a kulisszák mögé, azaz nyugodtan posztolj egy-egy karácsonyi hangulatképet az irodából / üzletedből / raktárodból is.

Megjött a Mikulás, csak befogtuk programozni

  • Üzeneteidben légy rövid, egyszerű, világos és kedves - ez a karácsonyi szövegek alapszabálya. Ahogy korábban írtuk, a látogatók figyelméért rengetegen versengenek ebben az időszakban, ezért fontos, hogy a Te üzeneted érjen enjen célba, ennek érdekében pedig fontos a fenti négyes betartása.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

The DSC Holiday Shave Set is such a perfect present, other gifts can't handle it.

Dollar Shave Club (@dollarshaveclub) által megosztott bejegyzés,

 

  • Használd ki az újdonságokat, és légy kreatív. Például egy “Gift guide” (Ajándék-tippek)  nagyon ötletes tud lenni, ha valaki még nem tudja mit vegyen a tesónak vagy a legjobb barátjának.

Karácsonyi giftguide

  • Állíts be Messenger chatbot-ot a hatékonyabb kommunikáció érdekében, de a “robotosítás” ellenére amennyire lehet, maradjon meg a személyes hangvétel.
  • Indíts szavazást, érdeklődj, hogy telnek náluk az ünnepek, dobj fel nyitott kérdéseket, légy interaktív!

Ne feledkezz meg a honlapodról sem, ahogy a közösségi médiás felületeidet, úgy ezt is illik felöltöztetni. Akár szépen lassan, akár egy nagyobb durranással váltasz, mindenképpen figyelj a minőségre, illetve arra, hogy a díszítés ne menjen a használat rovására (főleg webshopok esetében). Elsősorban értéket adj, ne pedig terméket próbálj eladni.

  • Állíts be egy visszaszámlálót az oldaladra, mely mutatja, hogy mennyi időnk van még szentestéig.Dekoráld ki akár a fej- vagy láblécet, logót, slider-t.

Karácsonyi slider

  • Gyárts karácsonyi tartalmat. Amennyiben van blogod, akkor az ünnepi bejegyzések legyenek a szolgáltatásaidra szabva: pl.: egy edzőterem esetében írj arról, hogyan maradhatunk fittek az ünnepek alatt, egy online marketing ügynökség esetében pedig adj tippeket a karácsonyi marketinghez. :)
  • A videós tartalmak felkapottak, így jó ötlet, ha előállsz valamilyen animációval, karácsonyi hangulatú reklámmal, videóüzenettel.

Karácsonyi kampányaidat (legyen az akár közösségi média, hirdetés, e-mail stb.) több témára is felfűzheted felhúzhatod, de maradj végig egyedi, hogy emlékezzenek rád! Ennek egyik jó és örök eszköze a humor, mint ahogyan a Hotel Tonight is tette egyik karácsonyi kampánya idején.

Humoros karácsonyi kampány

Készen állsz Mary nagynénire idén? Ezúttal csak látogat, nem marad.

Egy filmekből is jól ismert, egyetemes ősellenséget, a nagynénit előhúzni a kalapból ilyen formában szórakoztató - még akkor is, ha a saját családodban nincs szó hasonlóról.

  • Email kampányaidnál vedd figyelembe, hogy mit ajánlasz és mekkora a kapacitásod. Ha úgy állsz, akár adventi kalendárium-szerűen minden nap küldhetsz egy akciós ajánlatot, de az is elég, ha csak két-három kiemelt termékkel próbálkozol. Ne feledkezz meg a karácsonyi üdvözletről sem - itt viszont rendkívül fontos, hogy eltér az átlagostól.
  • A remarketing kiemelt jelentőségű ebben az időben, fordítsd minél nagyobb figyelmet a kosárelhagyókra vagy a blogod olvasóira, tehát azokra, akik már valamilyen fajta interakcióba léptek veled. Kínálj nekik speciális ajánlatot, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy megfelelő pop up-okat vagy vásárlásra emlékeztető hírleveleket használj.
  • Legjobb, ha van egy saját, karácsonyi landing page-d, melyet kifejezetten a kampány idejére raktál össze.

Partnerségre lépni egy másik, akár teljesen eltérő profilú céggel nagy kiugrási lehetőség. Nem csak a kölcsönös promóció, illetve a két célközönség egyesítése miatt, hanem mert egészen jópofa dolgokat szülhet egy ilyen együttműködés, és új rajongókat  szerezhetsz a márkádnak egy-egy jól célzott üzenettel. Kiváló példája ennek a Budweiser és az Uber két évvel ezelőtti közös kampánya. A sörgyártó és a taxizást egy új szintre emelő cég az ittas vezetés ellen lépett fel az ünnepek apropóján - érdekes és igen kreatív módja kooperációnak.

Uber és Budweiser karácsonyi kampánya

A legkevésbé sem gond, ha egyáltalán nem passzol a missziótok és a márkátok üzenete, a lényeg, hogy legalább egy közös kapcsolódási pontot találjatok, melyet meglovagolva az emberek felkapják a figyelmüket a hirdetéseitek láttán!

Napokon belül indul a dömping, úgyhogy késlekedésre már nincs van idő. Válassz ki néhány cégedre szabható, egy-két hét hónap alatt megvalósítható ötletet, és készülj fel a karácsonyra! Bár az összes felsorolt lehetőség fontos a teljes karácsonyi online marketinges stratégiát nézve, mi mégis azt javasoljuk, hogy ha eddig esetleg nem voltál túl aktív az ünnepi készülődést tekintve, akkor a Facebook legyen az elsődleges eszközöd. Gyors, hatásos, és mindenki ezen fog lógni - kezdd el felépíteni a stratégiád még ma!